Rólam

Nyitólap
Rólam

Manuálterápia specialista

„A szakértő kéz-expert hand”
Pilaszanovich Milán vagyok, Pécsi Tudományegyetemen végzett diplomás gyógytornász, Semmelweis Egyetemen végzett Manuálterapeuta és nemzetközileg is elismert, diplomás Structural Bodyworker.
Közel 20 éve dolgozom az egészségügyben és a rehabilitációban. Felnőttekkel és gyermekekkel egyaránt foglalkozom. A gyógyítás és más emberek segítése kiskorom óta vágyam volt, ezért nekem a munkám a hivatásom. Pár hónapos gyermekektől kezdve egészen idős korú páciensekkel is foglalkozom. A mozgás mindig meghatározó dolog volt az életemben, így szakemberként is nagy hangsúlyt fektetek a sportolók gyógyítására.

A munkám speciális és komplex, így jóval több, mint csontkovácsolás!
Évek alatt négyféle szemléletet, azaz négy különböző manuálterápiát sajátítottam el Magyaroszágon, és a világ több országában is. Olyan problémákra, betegségekre nyújthatok megoldást, amikre más hasonló szakember nem. Egy több tényezőből álló, széles körben elterjedt probléma esetén elengedhetetlen a holisztikus szemléletmód alkalmazása, annak érdekében, hogy a lehető legjobb eredményt érjük el.
A gyógyulásunk legtöbbször a pontos diagnosztikán és megfelelő testolvasásnál dől el. Ehhez több éves tanulás és tapasztalat szükséges, illetve az, hogy megfelelő mennyiségű időt fordítsak pácienseimre. Miután fényt derítetek a problémára, technikák egész tárháza áll rendelkezésemre ezek kezelésére. Kiválasztom a legmegfelelőbbet az egyén számára, visszaállítom az izomegyensúlyt, az ízületek helyes mozgását, a letapadt idegszálakat felszabadítom és javítom a vérkeringést. Ezzel megszűntethetem a fájdalmat kiváltó okot és magát a fájdalmat is. Mivel az első szakmám a gyógytornász, ezért a kezelésem tartalmazhat az adott panaszra gyógytorna feladatokat, nyújtásokat, erősítéseket és kötőszöveti lazító gyakorlatokat is!

Én így dolgozom…

Kezelés menete:

A kezelés mindig beszélgetéssel indul, ahol megtudjuk milyen panaszokkal keresett fel a páciens. Ezalatt a beteg részletesen elmesélheti a kórtörténetét, amire sok időt szeretek fordítani mert minden részlet fontos. Elvégzem a megfelelő vizsgálatokat és teszteket, miközben megfigyelem a mozgását, testtartását. A panaszait és az általam kapott eredményeket összevetem a képalkotó vizsgálatokkal és az orvosok által felvázolt diagnózissal. Ezután az egész testet egy rendszerként, célzottan kezelem.

Célom mindig a panaszt kiváltó ok, nemritkán okok felderítése, és azok megszüntetése. Funkcionális diagnózist állítok fel, és célom, ennek professzionális kezelése és az emberek gyógyítása. Fontos része a terápiámnak, hogy mozgásgyakorlatokkal és tapasztalati segítséggel ellátva távozik tőlem a páciens. Gyakran már EGY alkalom megoldja a problémát, amivel megkerestek.

A kezelések ruhában történnek. Ajánlatos egy rövidnadrág viselése alul, hölgyeknek bikini felső felül.

A pácienseim minden terápia alkalmával BEMER „ágyon” fekszenek. Ez a készülék a legjobb teljesítményű hajszálér-terápiás készülék, amely a világon egyedülálló módon képes a kapillárisok pulzáló működését visszaállítani normál állapotba. Fő célja a szervezetünk immunreakciójának támogatása, és a regenerációs képességünk aktiválása mikrokeringés révén. Ez a szolgáltatás a terápiám fontos része. Mialatt a kezelés történik, javul a vérkeringés is, ami a regenerálódást fokozza.

Cégek és sportegyesületek felé is számlaképes vagyok!